2008. november 22., szombat

Par nap Cuscoban

Arequipaban mindössze 5 napot voltunk, ebből 1 napot aludtunk Carlosék Hosteljaban a többit vendéglátónk házában töltöttük. Reggelit, ebédet, vacsorát kaptunk és a bejárónőjük ugyanúgy kiszolgált minket is mint őket…ehhez mi nem igazán voltunk hozzá szokva, és kicsit kényelmetlenül kezdtük érezni magunkat…azért a vendégszeretetnek is van határa és nem akartunk visszaélni vele.
Carlossal hatalmas terveket szövögettünk, több, Cusco környéki folyó megevezéséről, hihetetlen expedíciók voltak kilátásban, melyek érintették volna a Machu Picchut is egy alternatív Inka úton, de sajnos Carlos nem tudott velünk tartani egyéb elfoglaltságai miatt, így péntek délelőtt csak mi ketten ültünk kocsiba. Carlos egyik barátjával, Santiagoval és még egy perui sráccal utaztunk Cuscoba, akiktől útközben sokat tanultunk spanyolul, volt rá időnk, hiszen több mint 7 órát zötykölődtünk az Altiplano északi részén 4-5000 m magasságban.
Utunk során rengeteg vadon élő vikunyát (lámánál kisebb, sokkal kecsesebb, kevésbé dús szőrzetű, őzre hasonlító négylábú, ennek a szőre a legdrágább itt Peruban), a sekély vizű tavakon rózsaszín flamingók százait láttuk. Ahogy észak felé haladtunk a sivatagot zöld mezők váltották fel, egyre több fát láttunk. Sajnos nem csak a táj változott, hanem az idő is. A levegő lehűlt, az ég beborult és az út utolsó harmadát már szakadó esőben tettük meg, hiába, itt az esős időszak. Egy pillanatig sem unatkoztunk, sofőreink átlag 2 óránként szippantottak párat pipájukból, amitől a hangulat rögtön megemelkedett J, perui heavyrock dübörgött, megszakítva olykor valami lírai spanyol nyenyerével, és még egy csoki torta is előkerült (eddigi életünk legfinomabb csoki tortája volt).
A 3326 m-en fekvő Cusco magával ragadó, gyönyörű hely és abszolút élhető lehetne, ha nem minden taxis dupla áron akarna elvinni A-ből B-be, ha nem akarnák átlag 3 percenként kipucolni a cipőinket (tény, Gyuszié tényleg nagyon mocskos voltJ), ha nem akarnának minden áron megmasszírozni „Senorita massage?” (ennyire rosszul nézek ki???), ha nem akarnának minden étterembe beinvitálni ebédre, vacsorára. Ha nem akarnának pénzért fotózkodni a népviseletbe öltözött mamik és gyerekek szerencsétlen Alpakát rángatva maguk után, aminek rózsaszín szalag lóg a füléből… magyarul, ha nem éreztetnék velünk minden lépésnél, hogy GRINGÓK vagyunk.
Cusco tökéletesen berendezkedett a turista áradatra, úton útfélen utazási irodák vannak, melyek az Inka Trailt, raftingtúrát és dzsungeltúrát kínálják horribilis árakon. De az irodákon kívül akadnak még éttermek, bárok, és butikok ahol alpaka sapkát, kendőt, takarót és egyéb ruhadarabokat lehet kapni. Az árak természetesen mindenhol dollárban vannak feltüntetve, „gringo” pénztárcához szabva. (nem veszünk :)
Első cuscoi szállásunk legnagyobb előnye, hogy közel volt a központhoz…ennyi. A 10 m2 es „szobácska” bútorozása kimerült két ágyban, egy éjjeli szekrényben és egy polcban. Gyuszi felkötötte kajakját a gerendázatra, hogy legyen helyünk egyáltalán megmoccanni. WC és zuhanyzó (melegvíz szolgáltatás elég rabszódikus volt.) a folyosó végén és mindez 30 sol/ éjszaka, 2100 Ft-ért ami helyi viszonylatban nem olcsó!
Semmi gond, 2 nap és irány az Apurimac!!! Luis, de legtöbbször csak Lucsó, Gyuszi másik perui barátja cuscoi, (vele is Chilében dolgoztak együtt és lettek barátok) e-mailben jelezte, hogy 17-én van egy 4 napos Apurimac expedíció, ahol ő lesz a guide és Vele tarthatunk. Nekem van hely a raftban, Gyuszi meg tud jönni kajakkal. Normál esetben ez úgy működik, hogy a kajakost elviszik evezni valahova és megnézi egy guide, hogy megfelelő-e a tudása a folyóra ahova mennek. Lucsónak köszönhetően erre nem volt szükség, garanciát vállalt Gyusziért. Anyagiak tekintetében is nagy kedvezményt kaptunk, a túra ára 500$ (ami magába foglalja 4 napig a napi 3x-i étkezést, teljes felszerelést, túravezetést és a 8 órás oda-vissza transzportot), mi megkaptunk önköltségi áron (50 $ /fő). Elsődlegesen Lucsó ezen ajánlata adta a lendületet, hogy meglépjünk Arequipaból a szívélyes, ámde terhes vendéglátás elől.

A maradék 2 napban kicsit körbenéztünk Cuscoban. Ellátogattunk az Inka múzeumba, hogy kicsit kulturálódjunk is, fantasztikus dolgokat műveltek már az időszámításunk előtti és utáni korszakokban is az inkák. Csak, hogy pár dolgot megemlítsek: nem tudtak számolni és írni, de mégis pontosan tudták, hogy mekkora a népesség, mennyi a termésük, mennyi étel van a raktárukban. Mindezt úgy, hogy hírnököket küldtek ki az Inka birodalomba, amely Quito-tól (Ecuador fővárosa) Santiagoig (Chile fővárosa) terjedt, különféle színű fonalakkal, és a hírnökök ezekre a fonalakra csomózással jegyezték a mennyiségeket. Kiváló úthálózattal rendelkeztek és az államapparátus is nagyon szervezett volt. Értettek a csillagászathoz és a képzőművészetük is nagyon fejlett volt. Ruháikat maguk szőtték a szivárvány minden színét használva, alpaka gyapjúból sodort fonalaikat növényi eredetű festékekkel színezték. Minden motívumnak jelentése van. A szövést gyerekkoruktól egész életükön át tanulták.
Építészetük a mai napig megcsodálható, hiszen Cusco ősi inka falakra épült. A belvárosban sok ház fala derék magasságig inka hagyaték, a hatalmas gránit tömbök mértani pontossággal illeszkednek mindenféle kötőanyag felhasználása nélkül. Cuscoban a leghíresebb kő 12 oldalán illeszkedik a többivel.
A múzeumban mumifikált testek is megtekinthetőek, kiválóan értettek a tartósításhoz, hasonlóan az egyiptomiakhoz ők is természete anyagokat használtak. Istenüknek, Pacha Mamának áldoztak szüzeket és ezeket mumifikáltak.
A múzeumban szinte minden spanyolul volt kiírva, ennyit tudtunk kihámozni belőle, de lehet idegenvezetőt is kérni, akár angolul beszélőt is (olyan akcentusa volt a srácnak, hogy a spanyolból többet értettünkJ)

Gasztronómiai tapasztalatunk is alakul! Az ételnevekkel még hadilábon állunk, így mindig meglepetés, hogy mit is kapunk. Itt az emberek húsevők, szinte minden főételükben szerepel valamilyen hús, főleg marha vagy csirke. Nagyon sok zöldséget esznek, főként párolva, vagy levesben. A levesükbe répát, zellert, borsót, krumplit, rizst, tököt, kukoricát tesznek és ezt összefőzik. Köretként nagyrészt rizst vagy krumplit fogyasztanak. Szinte mindenhez esznek majonézt és picantét amiből kétféle erősség van.
Sok teát fogyasztanak, teafűként coca leveleket, kamillát, Luisa füvet (íze, illata citromfűre hasonlít, külseje a nádra emlékeztet) használnak. A kávéjuk pocsék Gyuszi szerint. Helyi különlegesség, ami a kedvencünk lett, a chicha morada, melyet úgy készítenek, hogy piros kukorica szemeket főznek vízben, majd cukrot és lime-ot raknak bele, és hidegen fogyasztják. Amit még megemlítenék, a tutti-frutti ízű borzadály, az Inka ColaJ

Eddig kétszer találkoztunk hazaiakkal, egy nyugdíjas csoporttal és egy fiatal párocskával. Az itteniek általában nem tudják hol van Magyarország, de találkoztunk olyanokkal is akik nagy magyarok neveit emlegették, mint Petőfi Sándor, Puskás Öcsi és egy Lukács nevű filozófus akit szégyen szemre mi nem ismerünk..
Hamarosan Apurimac expedícióról olvashattok és láthattok képeket, és nov. 24-én indulunk a Machu Picchura egy kevésbé látogatott, 4-5 napos inka úton a Salkantay trekken.

Utazas elott (sarga poloban Santiago)

Az Altiplano eszaki resze hatterben El Misti vulkan (5822 m)
"Vigyazz Alpaka!" Egy Kamionetta mi mindenre jo... :)
Flamingok
Helytakarekos pakolas eslo cuscoi szallasunkon
Cusco fotere, a Plaza de Armas

Az inka falakra epult varos, vajon hogy csinaltak??

Hangulatkepek Limabol

Peruban is keszulnek a Karacsonyra, es meg disziteni sem kell:)
Colectivoval valo kozlekedes oromei...

Sok szeretettel a Szent Rokus Patika dolgozoinak!


Kiscsavo siman hazavagta volna a velur cipomet egy kis cipopasztaval, ha hagyom...




2008. november 16., vasárnap

Evezes a Rio Chillin

Gyuszi volt evezni 2x a Rio Chillin, par gondolat errol:

"Az Arequipán keresztülfolyó Rio Chilli a Chachani és a Misti vulkánok között ered és egy kanyonban folyik végig, a város környékén teraszos művelésű mezőgazdasági terület övezi. A beszállóhely a szálláshelyünktől mindössze 20 percnyire volt. A vízszintet egy gáttal szabályozzák, így a folyó a száraz időszakban is folyamatosan evezhető.
Helyenként fehér gránitfalak határolják a folyót. Nagyon jó volt egy kicsit újra vízen lenni, kipróbálni a hajót, amit sikerült beszerezni (Dagger Nomad 8.1). A folyó nagyon élvezetes (WW II-III), két nehezebb zúgóval (WW IV). A helyi rafting cégek ide hozzák az utasokat (25- 100 $-ig ajánlották a 25 $-os evezést utazási irodákban!).
Kb. 6km-t eveztünk, ami játszadozva másfél órát vett igénybe. Igyekeztem ügyelni arra, hogy a lehető legkevesebb vizet nyeljem be, mivel helyenként fehér hab ringatózott a limányokban, ami nem volt túl gusztusos, bár annyira vészes sem.
A hajó tökéletes, bár dél-amerikai sajátosság szerint telement vízzel, noha törött nem volt. Csak a csavarokra lehetett mondani: Esta es no functiona! Azóta már talán sikerült ’fixálni’, hamarosan kiderül.
Közvetlenül az első evezésünk után Carlos bemutatott egy helyi rafting cég tulajdonosának, aki kapásból munkát ajánlott másnapra, mivel a szezon vége miatt nem volt elég túravezető a városban."







Akklimatizacio a Colca kanyonban

Házigazdánk, Carlos épp a Colca kanyonba ment evezni egy 4 napos expedíció keretein belül, ezért úgy gondoltuk, mi sem időzünk sokat a városban, hanem felkerekedünk.
Útikönyvünkben a szalagcím így hangzik „Arequipa & Canon Country”, ez olyan mintha egy Európáról szóló útikönyvben ez lenne: Budapest és Közép-Európa vadvizei, ugyanis Arequipatól5 és fél órára van a Colca kanyon és mindössze 10 óra buszozásra a Cotahuasi kanyon, melyeket a világ legmélyebb kanyonjainak mondanak. A 100km hosszú Colca Kanyon mélysége 1000-3000 m-ig terjed. Éveken keresztül viták voltak arról, hogy a Colca kanyon 3191 m-es maximális mélyégével vajon a világ legmélyebb kanyonja e, de most már bizonyos, hogy a „szomszédságában” lévő Cotahuasi kanyon 150 m-rel megelőzte.
Úgy határoztunk, hogy ellátogatunk a Colca kanyonba, és végigjárjuk a 3-4 napos trekking túrát amiről Carlos barátnőjtől kaptunk egy rajzolt térképet, melyen az egyik útvonal be volt nyilazva „This is the best way” megjegyzéssel. Innentől egyértelmű volt számunkra merre is érdemes indulnunkJ
Felkerestünk pár utazási irodát is puszta kíváncsiságból, mennyibe kerül náluk egy ilyen túra. Utunk végén összesítve kiadásainkat kiderült, hogy 2x-es áron kínálják azt, úgy, hogy a könnyebb és kevésbé látványos útvonalon viszik az utasokat.
Másnap reggel buszra szálltunk, buszunk már koránt sem volt olyan csilli-villi, mint amivel Limából jöttünk, és 3 és fél órát zötyögtünk Chivayig, mely a kanyon legsűrűbben látogatott és legnagyobb városkája.
Az út egy darabig le volt betonozva, majd az asztfaltból egyre nagyobb részek hiányoztak, hatalmas kátyukon zötykölődtünk, a végén már semmi jele nem volt a néhai burkolatnak, csak kő és por. Vesekövünk biztos nem leszJ.
Buszunk egy kb. 5000m magas fennsíkra kapaszkodott fel, ahol a gyér füvű legelőkön Alpakák éltek szabadon.(hasonlít a Lámára csak kisebb termetű és dúsabb a szőrzete) Fantasztikus érzés volt, hogy itt ilyen közel van a természet, mindössze 1-2 órát buszozol és az állatok vadon élnek!
Chivay, 3630 m- es magasságával akár még akklimatizációs problémát is okozhat, de a hosszú buszút után ezzel a legkevésbé sem foglalkoztunk. Végigjártuk az egész falut, hogy megtaláljuk ár-érték arányban a legjobb szállást…a méregdrága csillogó szobától a nádfedeles viskóig minden volt, a végén egy közép árkategória mellett döntöttünk kellemes küllemmel.( kb. 2100 ft egy 2 ágyas szoba 2 főre)
A környéken sok a természetes hőforrás, a vulkáni tevékenységnek köszönhetően, melyeket a helyiek ki is használták, Fürdőket építettek a falvak közelbe. Amint lepakoltunk mi is egy ilyen Therma-ba látogattunk, nincs is jobb, mint egy kimerítő utazás után kinyújtóztatni elgémberedett végtagjaidat a forró vízben, miközben 6000-res vulkánok csúcsaiban gyönyörködsz.
Szállásunkra visszaérve pillanatok alatt rájöttünk, hogy a lehető legrosszabbul döntöttünk, ugyanis Hostelunkkal szemben volt Chivay egyetlen diszkója, melyet a házi néni teljes véletlenségből elfelejtett közölni. Péntek lévén, hatalmas party volt kibontakozóban…Olyan érzésünk volt mintha ágyunkat egy diszkó kellős közepére tették volna be…az akusztika pazar voltJ
Valószínű a magasság miatt már a Thermában elkezdett fájni a fejem, szállásunkon uralkodó állapotok nem segítettek helyzetemen, sőt…hajnali 2 ig tartott a mulatság.
Reggel 7 kor kissé kótyagosan ismét buszra szálltunk, hogy 2 és fél óra utazás után elérjük Cabanacondét trekking túránk kiinduló pontját. Az útviszonyok nem javultak, de az út felért egy szociológiai tanulmánnyal. A busz szinte minden fűszálnál megállt és helyiek szálltak föl-le. Nagy részük a földekre ment dolgozni. Félelmetes, hogy ezt a köves szinte sivatagos földet, hogy tudják művelhetővé tenni a legegyszerűbb szerszámokkal és puszta emberi erővel…hatalmas munka lehet..
A nők színes kalapot viseltek madár és virágmintákkal a fehér alapon, hátukra pedig hatalmas batyuk voltak felkötve nagyon színes perui kendőkbe csavarva. A kisgyerekeket is ilyen batyukban hordozták.
Egy 6éves forma kislány ki is szemelte magának Gyuszit, hatalmas fekete szemeivel úgy nézett rá…félő volt hogy lecsapja a kezemrőlJ
Cabanaconde valamivel alacsonyabban 3290 m en fekszik, fele akkora falu mint Chivay. A főtéren 3 szamár lődörgött gazdátlanul, de ez itt teljesen normális.
Vettünk még egy kis gyümölcsöt meg vizet, kértünk némi útbaigazítást majd elindultunk a kanyon felé.
Utunk elején több helyen is elbizonytalanodtunk, az ösvények minden felé mentek, térképünk pedig szintvonalak terén nem volt túl informatívJ A kanyon peremét elérve fantasztikus kilátásunk nyílt a V alakú völgyre és a mintegy 1000m mélységben csordogáló Colca folyóra. A száraz időszak végére alig maradt a zöldes vízből…
Ösvényünk egy darabig a platón haladt a kukorica és kaktuszföldek között, majd egy, a kanyonra merőleges völgybe ereszkedett be. Egy darabig szintben haladtunk a hegyoldalba vájt úton, majd elérve a kanyont meredeken kacskaringózni kezdett lefelé.
3 óra alatt értük el a hidat, és innen már látszott aznapi úti célunk a folyó túlpartján a domboldalban. A sivatagi forróság és az 1000 szint lefelé menet sokat kivett belőlünk, a folyóparton gondoltuk megpihenünk. A hídtól nem messze gejzírmezőt jelzett rajzolt térképünk, és láttuk is a gőzfelhőt, oda telepedtünk le. A folyó valósággal forrt, olyan forró volt, hogy nemhogy fürdeni nem tudtunk benne, de még a kezünket sem tudtuk megmosni benne. Teafőzésre ellenben kiválóan megfeleltJ
Mintha egy gőzfürdőben csücsültünk volna, leszámítva az olykor feltámadó szelet mely hűvös levegőt hozott a gőz helyébe.
Nagyon jól esett mindkettőnknek, de tovább kellett indulni, még egy óra séta hátra volt Llahuar-ig és nyugatról felhők kezdtek gyülekezni.
Jobbról egy gyönyörű folyó sietett a Colca-ba , átkelve a hídon megérkeztünk Llahuarba, mely mint kiderült nem is egy falu, hanem kifejezetten túristáknak épült bungaló negyed, természetes hőforrással. Kör alakú nádfedeles kunyhóba költöztünk be, melynek bútorzata mindössze egy ágy volt(kőemelvényen matrac) és egy nádból készült polc. Az aljzat kavicsokból volt kirakva. A vacsorát 7re ígérte a kb. 17 éves srác akire az egész hely rá volt bízva, addig volt időnk lemenni a partra és a folyó mellett lévő meleg vizes medencékben kicsit lazítani.
Rajtunk kívül még 4 en voltak a „faluban”, ők vezetővel érkeztek és másnap hajnalban már indultak is tovább. Mi nem siettünk sehova, kipihentük az előző éjszakát, szépen nyugodtan megreggeliztünk majd összeszedelőzködtünk és tovább indultunk Malata felé, hogy ott visszaereszkedve a folyóvölgybe Sangalleban töltsük az éjszakát. A térképen látható vízeséshez sajnos nem tudtunk elmenni, mert az még egy napot vett volna igénybe, és ételünk sem volt elég.
Gyuszin és rajtam is hasmenés hatalmasodott el, és ez eléggé legyengített minket, ezért is indultunk Sangalle felé,ahonnan fél nap alatt vissza lehet jutni Cabanacondeba, kiindulási helyünkre.
Sikerült a legnagyobb melegben induljunk és az út egyre csak emelkedett. Paccla nevű kis településhez jutottunk, ahol sikerült egy kis vizet venni, de már rosszul voltunk az ízétől. Ettünk egy levest is, melyben aztán minden volt (répa, rizs, tészta, krumpli..) elég rosszul nézhettünk ki, mert ezt a helyi bácsika grátiszként ajánlotta fel. Hihetetlen, hogy tudnak ilyen helyen élni ezek az emberek…1 napi járás a legközelebbi falu ahonnan vizet tud hozni, a sziklákon, homokon és a kaktuszokon kívül itt nincs semmi…de az idegöszeroppanást még hírből sem ismeriJ
Ösvényünk egyre csak fölfelé kígyózott, olyan forróság volt, hogy mikor megálltunk lábunkat égette a meleg a bakancsban. Minden domb mögül újabb bukkant szemünk elé, majdnem olyan magasságig kellett felkapaszkodjunk mintha ki akarnánk menni a kanyonból, az utolsó dombra úgy vonszoltuk föl magunkat.
Pazar kilátás tárult elénk, egészen hosszan beláttunk a kanyonba mindkét irányba, és még egy kondort is észrevettünk, ahogy hatalmas szárnyaival mozdulatlanul vitorlázik a felfelé szálló légáramlatokban. A helyiek nagyon tisztelik a keselyűt, főtereik központjába kondort ábrázoló szobrot emeltek több helyen is.
Az út innen már szintben ment, átszelve a domboldalt, majd egy platot elérve meredeken kezdett lefelé kígyóni. Gyuszira brutális fejfájás jött rá, kiszáradás gyanúsak voltunk minketten…a kegyetlen meleg ellenére egy csepp verejtékünk nem volt, és még emellé Nekem olyan izomlázam volt, hogy kész kabaré volt ahogy lefelé araszoltam.
Befelhősödött, kaptunk egy kis esőt is, május óta nem esett itt egy csepp sem. Este 6 ra végre elértük Sangallet, ami a folyómedertől valamivel magasabban egy igazi oázis volt pálmafákkal, virágokkal és nád kunyhókkal. A medencékben sajnos itt már hideg víz volt, úgyhogy a fürdőzés kimaradt. A vacsora elég sokat dobott állapotunkon bár Gyuszit egész este rázta a hideg. Itt sem voltak sokan, rajtunk kívül még 6an ültek az asztalnál. Két görög leányzó akik dél-amerikai körúton vannak, majd Buenosairesben akarnak salsa tanárként dolgozni, és 2 párocska akik meg világkörüli úton vannak…ez amolyan divat itt…10 emberből 6 biztos hogy világkörüli úton vanJ
Másnapra mind2en kicsit felszívtuk magunkat, reggel 7kor sikerült elinduljunk Cabanacondéba, a nap még nem sütött be a völgybe, ösvényünk árnyékban haladt. Kisebb pihenőket tartva rendületlenül meneteltünk fölfelé, 1000 m szintet kellett felmásszunk. Útitársunkká vált egy koreai srác, aki szintén világkörüli úton volt…20 éves kora óta járja a világot, eddig 24 országot járt be. 4 óra alatt sikerült eljussunk Cabanacondéba, pont elértük volna a fél12 es buszt, ha nem maradt volna ki a járat dél-amerikai szokás szerint, így csak 2kor tudtuk magunk mögött hagyni a világ legmélyebb kanyonját. Az 5 óra buszozás már meg sem kottyant, nemcsak a magassághoz, hanem a helyi dolgokhoz is kezdünk akklimatizálódni.
Túránk során több tanulságot is levontunk:


1. Ha szállást keresünk érdeklődünk a helyi diszkó holléte iránt is
2. Helyiek által rajzolt térkép mellé érdemes egy topográfiai térképet is beszerezni
3. Nem a nagy hőségben kell túrázni
4. Legalább fejfájás és hasmenés ellen vigyünk gyóyszert

A következő napokat Arequipaban töltjük regenerálódási célzattal, de hamarosan irány az Apurimac, az Amazonas forrásvidéke és Cusco.

Arequipa es kornyeke

Rajzolt terkepunk a Colca kanyonrol javitott valtozat

Utitarsaink a buszon




Utban a 1/2 napi jarasra levo legkozelebbi faluba, a vallan taskaradio, perui nyenyeret hallgat:)

Gejzirmezon... (Gyuszit meggyanusitottam, hogy odapukizott)
Teafozes..az inkak is biztos igy csinaltak:)

Termalfurdo a Colca folyo partjan

Llahuar

Raftingolo kacsak (majdnem minden limanyba kiallnak:)

Vendeglatoink Pacclaban

Vegre az utolso domb tetejen (innen lattuk a kondort)

Oazis



...es vegre ismet fent..

2008. november 11., kedd

Megérkeztünk!!!:)

Cirka 17 óra repülés, és a caracasi (Venezuela) reptéren átbivakolt éjszaka után szerencsésen megérkeztünk Limába csomagostul (!). (avagy szitáló eső Frankfurtban, erős szél Caracasban, szikrázó napsütés Limában de a hajam még mindig ép!:)
Beköltöztünk előzőleg lefoglalt első perui szállásunkra, már csak egy zuhanyra és egy nagy alvásra vágytunk...a szomszédban épp valami épület felújítás volt és fúrtak-faragtak, a zuhanyzóban meg néha elapadt a víz, valami nyomásprobléma lehet a tulaj szerint, "kicsit várni kell":) amúgy minden rendben volt..
Az időeltolódás -6 óra, így mikor mi este 6kor megérkeztünk akkor itt még csak dél volt, szinte újra kezdődött nap..

Lima hatalmas város, 8, 2 millióan lakják, kegyetlen nagy szmog van, az autók 0-24 óriág mennek, index helyett a dudát használják, így egymás hangát alig lehet hallani. Szinte csak taxik és "colectivo" nak nevezett kis buszok közlekednek( melyek otthon tuti nem kapnának zöld kártyát), de abból hihetetlen sok.Minden ilyen buszon van egy ember a soförön kívül aki lóg az ablakban és kántálva kiabálja hova megy a busz. Bárhol leintheted és bármeddig utazhatsz.
Első nap lelátogattunk az óceánpartra, hatalas hullámok görgették az öklömnyi köveket. Sokan szörföztek, főként a helyi fiatalság. Nekünk is kedvünk lett volna kipróbálni a hullámlovaglást, de olyan fáradtak voltunk, hogy alig bírtuk visszavonszolni magunkat a szállásra, délután 6 kor (helyi idő szerint) már aludtunk:)
Másnap gondoltuk bemegyünk a város központba, hátha kicsit megváltozik a Limáról alkotott véleményünk pozitív irányba...Leintettünk egy colectivot ami a központba ment és elvegyültünk a helyiek közt (már amennyire lehetett:). Peruban minden város-falu központja egy tér,amit mindenhol Plaza de Armasnak hívnak. Ez még a legutolsó porfészekben is szép és gondozott.
Nagyot sétáltunk a főtéren, megnéztük az örségváltást, aztán egyszer csak összenéztünk és ugyanarra jutottunk, "Húzzunk innen!"elég a forgalomból, a hangzavarból, a szmogból ...
Bementünk a "helyi volán társasághoz" és vettünk 2 jegyet az Arequipaba menő éjszakai buszra.
kb. 900km 14 óra alatt mindössze 104 sol-ért (7000ft)..baráti
Az itteni távolsági buszokat kényelemben és ellátásban leginkább a repülőkhöz tudnám hasonítani, ha nem jobb még annál is. A csomagokat lemérik, ők pakolják, a busz lenti részén az ülések ágynak átalakíthatóak (ez a legdrágább), az emeleten meg dönthetőek(jobban mint az otthoniak ) és a lábadnak is le tudsz hajtani egy támlát (semicama-nak hívják), kispárnát és takarót kapsz, valamint ételt, innivalót, frissítőkedőt szolgálnak fel.
Életem első olyan átbuszozott éjszakája, amit át is aludtam!!!
Útunk majdnem végig a tengerparton ment a Panamerikai országúton, mely Alaszkától egészen Patagóniáig, Puerto Natalesig tart. Néhol több sávos országút, néhol földút. Jobbra a tenger, balra meg a kietlen kősivatag, néhol embernyi kaktuszokkal, néhol meg csak a homok. Leszámítva, hogy éjjel bentragadtam a busz wc-jében és már többen dolgoztak a kiszabadításomon (ki mással történne ilyen??:)nem én voltam a looser!), és hogy a cél előtt nem sokkal defektet kapott a busz így 1 órát álltunk a sivatag kellős közepén, semmi különleges nem történt..

Areqiupa Peru második legnagyobb városa, a mindössze 760 000 -nyi lakosával, de klasszisokkal barátságosabb Limánál. Élhető! 2350 m magasan fekszik, mintha a Júliai Alpokba látogatnál és megmáznád egyik hegyét..
Macskaköves utcák, gyönyörű főtér, az épületek mind ugyanabból a fehér kőből épültek amit a közelben bányásznak, ezért is hívják Arequipat "a Fehér városnak". Három 5000 m fölötti vulkánra lehet rálátni, melyek csúcsa havas. Ha már itt vagyunk, nehogy már ne másszuk meg az egyiket legalább!:)
Gyuszi tavaly chilei munkája folyamán barátkozott össze Carlossal egy perui kajakossal, hozzá érkeztünk Arequipaba. Meghívott minket, hogy lakjunk a Hosteljában, és töltsünk együtt pár napot. e
Előreláthatólag Gyuszival megeveznek pár folyót, és ad pár tippet hova érdemes ellátogassunk, majd együtt indulunk Chilébe.
Még nem érzem, hogy Peruban vagyok..kell egy kis idő, hogy aklimatizálódjak minden téren...
:)

"Méghogy nem fér fel egy 2 és fél m -es kajak a repülőre, mert 2 m-es fakkok vannak????"


Bivakolás Caracasban